Mapibara Logo

What to do in Săcueni

Between Sunday, September 13, 2026 and Thursday, November 12, 2026

100 local events, concerts, festivals and things to do in and around Săcueni, Romania.

I. Viharsarki Íjászviadal
Sep 20I. VIHARSARKI ÍJÁSZVIADAL A Hétvezér Íjász Sportegyesület szeretettel meghív minden íjász társat és érdeklődőt, szeptember 20-án vasárnap tartandó ÖRÖMÍJÁSZ versenyére. A versenyen 12 változó távú célra, 2 körben, célonkét 3 vessző lőhető. A versenyre nevezni, illetve a versenyről részletes leír
N/A
Karcagi Motorostalálkozó
Sep 18buli
N/A
Boeing, Boeing -Leszállás Párizsban
Oct 10Sztárparádé Szatmárnémetiben: Érkezik a világ legnépszerűbb Guinness-rekorder vígjátéka Garantált közönségsikerrel és országosan ismert színművészekkel indul az őszi színházi szezon Szatmárnémetiben. 2026. október 10-én, szombaton 18:00 órától a Szakszervezetek Művelődési Házának színpadán elevenedi
IX. MAGDAFESZT
Sep 30A Szabó Magda tiszteletére létrehozott fesztivál 2026-ban immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre. A rendezvény központjában a női alkotás, a női társadalmi szerep, a nő, mint művészeti téma áll. Szeretnénk továbbra is megtartani és fejleszteni ezt a rendezvénysorozato
N/A
BRUNO | CAMPUS Party
Oct 7Szeptemberben bemelegítettünk! Október 7-én BRUNO zavarja fel az állóvizet a debreceni éjszakában! Jegyek: ::DE Gólya: 1000 Ft (csak online vásárolható meg) ::DE Diák: 2000 Ft ::Külsős: 3000 Ft Jegyvásárlás: https://campusjegy.hu/tickets/1aaf8ba3-f3d1-4a4c-9751-81767ef7756f
Candlelight: Vivaldi A négy évszaka | Debrecen
Oct 3👉 Jegyek https://tinyurl.com/vivaldi-a-ngy-vszaka-debrec ⭐ A Candlelight-koncerteken megtapasztalhatod az élő, minden érzékre ható zenei élmény sosem látott varázsát Debrecen lenyűgöző helyszínein. Vásárold meg a jegyeidet most, és fedezd fel Vivaldi A négy évszaka zenéjét a gyertyafényben úszó Deb
N/A
Klasszikusok Újranézve Nagyvásznon - ROCKY - Vendég: Erdei Zsolt Madár
Oct 14Helló! Te is szereted a retro filmeket? Szívesen megnéznéd őket nagyvásznon? Szívesen beszélgetnél róla? Gyere el a felújított Apolló Mozi nagytermébe és éld át újra a klasszikus filmek hangulatát! A filmek után beszélgetések, meghívott vendégek, meglepetések! Hamarosan jövünk a jegylinkekkel és a
N/A
Kőhalmi Zoltán önállósuló estje Debrecenben!
Oct 27Október 27-én 18 órakor Kőhalmi Zoltán önállósuló estje "Felnőtté válás" címmel Debrecenben, a Kölcsey Központban! -------------- Kőhalmi Zoltán új "önállósuló" estje a gyerekek kirepüléséről, a kollégiumi évek megszépült emlékeiről, üres hűtőkről és nem létező főzőtudományáról - a felnőtté válásró
Deeprecen Vol. 42. /Devoid, Komodo, Spleen/
Sep 26A Deeprecen koncertsorozat 42. állomásán a Devoid lép fel először a Deeprecen történetében. Őket elkíséri a pár éve a Nefogazz!-zal a Maltert félig lebontó Komodo. A helyi supportot a már jól ismert és szeretett Spleen nyújtja, akiket már harmadjára látunk nagy szeretettel. Ez egy A-tól Z-ig metal b
N/A
NÓTÁR MARY | CAMPUS Party
Oct 14A CAMPUS Party-k örökös résztvevője, a mulatás királynője: NÓTÁR MARY! DE kolisoknak 23:00-ig ingyenes a belépés! Jegyek: ::DE Gólya: 1000 Ft (csak online vásárolható meg) ::DE Diák: 2000 Ft ::Külsős: 3000 Ft Jegyvásárlás: https://campusjegy.hu/tickets/d188ab88-060b-4f67-a4dd-cf8bc1e27d12
N/A
NŐNEK LENNI – mentálhigiénés workshop I MagdaFeszt
Oct 3Mit jelent számodra nőnek lenni? Szerepek, elvárások, erő, érzékenység, játékosság – vajon ki vagy mindezeken túl? Egy színházi és mentálhigiénés eszközökre épülő, játékos workshop, ahol mozdulatokon, helyzeteken és közös élményeken keresztül kapcsolódunk a saját nőiségünkhöz. Másfél óra, hogy kicsi
N/A
V. TÖKölős napok! 😱🎃🍂🐴
Oct 23El se hisszük, de 2026-ban már az V. TÖKölős napok! kerül megrendezésre! Várunk mindenkit szeretettel lovastanyánkon egy hatalmas tökvásárral, amit akár egy egész napos programozással is egybe köthettek! Saját termesztésű Halloween tökjeinket többféle méretben, szuper édes muskotályos sütőtökjein
Crunch / Error Tienes / Túloldal / Desired | (Debrecen - Stage)
Oct 2Várunk szeretettel Október 2-án a debreceni Stageben! Az este során 2 Grunge és 2 Metál zenekar bontja majd a színpadot - így a változatosság garantált, miközben súlyos riffekből, mély szövegekből, feszes zenéből, és intenzív energiából sem lesz hiány. Menetrend: Hamarosan. A belépés INGYENES, de
N/A
XII. Zúzós Zúzapörkölt és Zúza Étel Fesztivál & Őszi Vásár
Sep 26::: 2026. szeptember 26. szombat XII. Zúzós Zúzapörkölt és Zúza Étel Fesztivál & Őszi Vásár További információk hamarosan!
KUBAI EST A RÉGI VIGADÓBAN - sztárvendégünk YULAYSI MIRANDA kubai énekesnő. Házigazda: Hangfogó Band
Oct 10A Hangfogó Band a 41. születésnapi partiján, egy újabb nagyszabású, táncos éjszakára csábítja a színvonalas szórakozásra vágyókat ! KUBAI ESTET rendezünk A RÉGI VIGADÓBAN október 10-én, 19 órától. Sztárvendégünk: Yulaysi Miranda, sokoldalù kubai ènekesnő A vacsora menü: Lechón Asado: Fokhagymásés c
N/A
ARANYLEMEZ - képzeletszínházi előadás
Sep 30Aranylemez - képzeletszínházi előadás Emberi sorsok és játszmák HÁMORI ILDIKÓ Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és HEGYI BARBARA Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja felejthetetlen előadásában Mod
N/A
Zacher szerint a világ -Mérgek és függőségek tabuk nélkül
Sep 25Mérgek és függőségek – tabuk nélkül Mérgek. Régen egyszerűbb volt. Tudtuk, hogy az alkohol az. A drog az. A gyógyszer az. Ma már nem ilyen egyértelmű. Mérgezhet a körülöttünk lévő indulat. A közéleti zaj. A hírfolyam, amit nem tudunk letenni. A képernyő, amit csak „még öt percre” nyitunk meg. É
N/A
DEAC–Budapest Jégkorong Akadémia HC
Sep 25Erste Liga–alapszakasz-mérkőzés
N/A
A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK - házasságjavító komédia
Sep 25Írták: Arne Sultan – Earl Barett – Ray Cooney Fordította: Beleznay Endre George Harper: Beleznay Endre Linda Harper: Pikali Gerda / Gregor Bernadett Roger Dixon: Németh Kristóf / Suhajda Dániel Betty Dixon: Gregor Bernadett / Vanya Tímea / Domokos Éva Lili Bernard Harper: Faragó András / Szűc
N/A
KABA RACE II. Cívis Motorsport Kupa 5. Forduló
Sep 26🏁 Cívis Motorsport Kupa – 5. forduló 🔥 KABA RACE II. Vadonatúj nyomvonal, sztárvendégek, látványos csaták és brutális mezőny várja a közönséget a kabai Cukorgyár területén! 📍 Kaba, Cukorgyár 📅 2026. szeptember 26. 🎟️ Belépőjegy: 2 000 Ft 👧 12 éves kor alatt, felnőtt kísérővel a belépés díjmentes.
N/A
Gyereket a magasba! 2026 | Földes
Sep 26Gyereket a magasba! – Karjainkban a jövő 👶👧☝ Emeljük fel a legféltettebb kincseinket 2026-ban is! Találkozzunk szeptember 26-án Földesen, a Karácsony Sándor Közösségi Ház hátsó udvarán és a Földesi Játszótéren! A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg
🎶✨ JACKSONATA ✨🎶 - Debrecen
Sep 26🎶✨ JACKSONATA ✨🎶 ━━━━━━━━━━━━━━━━━━ ✨🎶 50 FŐ A SZÍNPADON 🎶✨ ━━━━━━━━━━━━━━━━━━ 🌑 Ez nem tribute. 🌑 Ez nem nosztalgia. 🌑 Ez egy új megszólalás. ━━━━━━━━━━━━━━━━━━ 🎧 A JACKSONATA nem azt kérdezi, hogy „emlékszel-e Michael Jacksonra”, hanem azt, hogy hallottad-e már így. 🎧 ━━━━━━━━━━━━━━━━━━ 🌌 Egy e
N/A
A jég krémje
Sep 27Az előadásra a Tixa.hu oldalon lehet jegyet vásárolni. 📅 2026. SZEPTEMBER 27. – 10:00 📍 Helyszín: Debrecen, DEMKI Ifjúsági Ház (4025 Debrecen, Simonffy u. 21.) 🕑 Az esemény időtartama: Kb. 60 perc 👦 Jegyváltás 1 éves kortól 🎟️ Részletek: Melyik gyerek ne szeretné Elzát a Jégvarázsból, vagy Woodyt
N/A
DEAC–Corona Brasov
Sep 27Erste Liga–alapszakasz-mérkőzés
Volt egy fiú... Szécsi Pál koncert-színház // Hajdúböszörmény
Sep 28Mélységből a magasságig jutott, életének tanulsága, elért és fennmaradt sikerei, máig aktuális dalai minden korosztály számára meghatározóak! Pillangóként repülnek be az idősek és fiatalok életébe a Szécsi-dalok! De ki lakozik a vidám Gedeon bácsi mögött és valóban Csak egy tánc volt, mit szerelmétő
KISS & Judas Priest Tribute Night 💥 Rock Café | Hajdúszoboszló
Oct 2🎟 Jegyek: 3000 Ft (a helyszínen kaphatóak) ---------- ⭕ Menetrend: 19:00 - kapunyitás 19:30 - Judas Priest by RavenStone 21:15 - Kiss by Kiss World
N/A
Helyi Kincsek Napja-Hajdú-Bihari Nyitott Porták - Ízek, élmények, történetek nyitott kapuk mögött
Oct 3Helyi Kincsek Napja-Hajdú-Bihari Nyitott Porták Ízek, élmények, történetek nyitott kapuk mögött „Kosarakkal a portákon – egy nap, amikor a háziasszony újra gazdától vásárol” Időpont: 2026. október 3. 10:00-17:00-ig Helyszínek: Derecske, Hajdúbagos, Mikepércs, Tépe, Létavértes, Ebes, Földes Térség
N/A
Ne most, drágám! - Debrecen
Oct 4Ray Cooney és John Chapman: Ne most, drágám! - vígjáték két felvonásban - Szerelmi háromszögek, nercbundák, hiányos öltözetű hölgyek, ablakon kirepülő ruhadarabok, totális téboly. Mindez London legelegánsabb szőrmeszalonjában, kizárólag a felhőtlen szórakoztatás érdekében! A méregdrága szalon egy
N/A
OSZVALD MARIKA: A tűzről pattant - OPERETTGÁLA - DEBRECEN
Oct 10👑 OSZVALD MARIKA - a magyar operett koronázatlan királynője - ma is fáradhatatlan, mindig mosolygós és igazi „tűzről pattant” művész 🔥 – tele energiával, lendülettel és derűvel! 🎼 Vendégművészekkel együtt idézi meg legkedveltebb szerepeit, és felcsendülnek a kedvenc operett slágerei is, mint például
N/A
Lengyel Tamás ÚJ vígjátéka - Polgár - Segítség, Építkezem!
Oct 20Jegyek: https://in-time.hu/e/segitseg-epitkezem-polgar-260408 Hogyan jut el egy mások által sikeresnek mondott, Jászai Mari-díjas színész addig, hogy összeütközésbe kerüljön a rendőrséggel és egy éjszakát a fogdán töltsön? Ennyire ne szaladjunk előre, illetve…kezdjük az elején. Ha valaki mostan
N/A
Motivációs előadás Nyíregyházán
Sep 26Sok szeretettel várlak Titeket szeptember 26-án 18:00-kor a motivációs előadásomon Nyíregyházán. Helyszín: Nyíregyháza Tér központ, Sóstói út 70/A Időpont: 2026. szeptember 26. 18:00-19:00 Jegyvásárlás itt: https://jegymester.hu/production/10084448/ter-koezpont-a-statisztika-nem-szamol-a-szivvel/8
Tuning Over Fest - Kunmadaras, reptér
Sep 26🔥🚗 TUNING OVER FEST – MÁRKAFÜGGETLEN AUTÓSTALÁLKOZÓ 🚗🔥 2026. szeptember 26-án Kunmadarason találkozik az autós közösség! 🏁 Ha szereted az épített autókat, az egyedi megoldásokat, a földig ültetett gépeket, a patika gyári állapotot, a ritkaságokat, a teljesítményt vagy egyszerűen csak az autózás vi
MÁRTON NAPI VIGADALOM HAJDÚSZOBOSZLÓN! ✨
Nov 6✨ November 6–7. (péntek–szombat) között Hajdúszoboszlón rendezzük meg Kelet-Magyarország egyik legnagyobb Márton-napi gasztrorendezvényét. 🪿🍷🎻 A kétnapos fesztivál középpontjában a hagyományos libalakoma és az újbor áll, amelyet sztárvendégek koncertjei, hangulatos zenei programok és családi élmény
N/A
"Szívvel Lélekkel" - dr. Papp Lajos szívsebész előadása
Oct 10Szeretettel hívunk minden érdeklődőt 2026. október 10-én, 16 órakor az Orlai házba egy igazán inspiráló és elgondolkodtató előadásra. Vendégünk dr. Papp Lajos, Széchenyi-díjas, Magyar örökség díjas, Prima Primissima díjas szívsebész professzor, aki „Szívvel Lélekkel” című előadásával várja az érdekl
N/A
Bödőcs Tibor Karcagon
Oct 3Bödőcs Tibor 2026. október 3-án 19:00-tól Karcagon, a Déryné Művelődési Központ és Városi Könyvtárban (Dózsa György u. 5-7.) lép fel "Innen már csak gurulunk" című önálló estjével. Előzenekar: Hajdú Balázs
ESTI KORNÉL 20 • NAGYVÁRAD, LOKÁL • VENDÉG: DONCS. • 10.16.
Oct 16ESTI KORNÉL 20 • NAGYVÁRAD, LOKÁL • VENDÉG: DONCS. • 10.16. 🎫 Jegyek: https://www.tixa.hu/esti-kornel-20-nagyvarad-lokal-vendeg-doncs-1016-20261016 20 év. 2026-ban 20 éves lesz az Esti Kornél, amit veletek együtt szeretnénk ünnepelni egész évben úgy, ahogy az a zenekarhoz a leginkább illik: a ke
N/A
Országos Női Csendesnapok, Sólyomkővár
Oct 9Nagy szeretettel várunk minden kedves hölgyet az idei őszi női csendesnapokra. A hétvége folyamán Bálint Dávid és Emese fognak közöttünk szolgálni, Forrást a sivatagba főgondolat nyomán. A teljes hétvége részvételi díja 350 Ron, amennyiben csak a szombati napra érkezik valaki, a napi díj 100 Ron.
N/A
Energy Management
Oct 9Data: 9 octombrie 2026 - față în față (09.00 - 16.00) Locația: RoMarketing, Str. Ceyrat, Nr 4, Etj 1 Trainer: Delia Sfechiș Structură – 6 ore Simți că epuizarea te oprește din a performa la adevărata ta capacitate? Într-o lume în care cerințele par să crească constant, cheia succesului nu e doar o
N/A
Meseszó az óvodában, iskolában - A helyek beteltek!
Sep 25A rendelkezésre álló helyek beteltek! Alapítványunk élő szavas mesemondási képzést szervez! A hagyományos népi mesemondás évszázadokon átívelő tudása ma is értékes eszköze a gyermeknevelésnek. A 45 órás, gyakorlatorientált képzés betekintést nyújt a magyar népmesei hagyományok világába, valamint az
N/A
Országos Konferencia és Közgyűlés 2026 „Ami összeköt, Krisztus szeretete..."
Oct 3Szeretettel hívjuk és várjuk a Romániai Keresztyén Nők Ökumenikus Fóruma által szervezett Országos Konferenciára és Közgyűlésre! Egy olyan világban, ahol gyakran a különbségek kerülnek előtérbe, különösen fontos, hogy újra felfedezzük azt, ami összeköt bennünket: Krisztus szeretetét, közös hitünket
N/A
35. CE konferencia | Boldog szolga
Oct 2IDŐPONT: 2026 október 2-4 HELYSZÍN: Biharszentjános, Református Templom TÉMA: Boldog szolga ALAPIGE: „Szolgáljatok az Úrnak örömmel!” (Zsolt 100,2) RÉSZVÉTELI DÍJ: adomány REGISZTRÁCIÓS link: https://forms.gle/qyxV7dzV8VUvRrod6 PROGRAM: Október 2, péntek: 15:00 – Érkezés, regisztrálás 18:00 – I
N/A
Curs Buldoexcavatorist ORADEA - Acreditat
Sep 24Venim în ORADEA! Curs Acreditat! Nu pierde ocazia de a urma cursul la tine acasa, fara a fi nevoie sa te deplasezi! Maşinistul la maşini pentru terasamente (Buldoexcavatoristul) este conducătorul de maşini şi utilaje pentru terasamente, care conduce, întreţine şi supraveghează instalaţii, agregate
N/A
Consilier Vocațional (curs de specializare acreditat)
Oct 12Nume: Consilier Vocațional (Cod COR 242315) Tip: curs de specializare acreditat (180 ore) Derulare: 12-13 Octombrie & 21-23 Octombrie Oradea, Str. Ceyrat Nr 4 Traineri: Marinela Farc și Emilia Bradea Popescu Structură: teorie + practică + examen final Cursul de Consilier Vocațional este un program
N/A
Curs- Evaluarea completă și bazele recuperării uro-ginecologice
Oct 22Te invităm la cursul „Evaluarea completă și bazele recuperării uro-ginecologice”, un modul practic și evidence-based dedicat fizioterapeuților care își doresc să înceapă sau să își consolideze competențele în această nișă în plină dezvoltare. ✔️ Anatomie și fiziologie aplicată clinic ✔️ Evaluare com
N/A
🍂ŐSZI NŐI ELVONULÁS🍂
Oct 24🌸Egy nap ami csak a nőkről szól!🌸 🧘🏼‍♀️Mozgás és testi lelki feltöltődés 🗣️Női témák, őszinte beszélgetések ❤️Közös élmények 😁Nevetés, kikapcsolódás 💆🏻‍♀️Énidő és önmagadra figyelés 👩🏼‍🤝‍👩🏻Támogató, inspiráló közösség 🎁Ajándékcsomaggal készülünk minden résztvevőnek🎁 🎀Ha úgy érzed szükséged van
N/A
The Evolution of Magic - Oradea
Nov 5The Evolution of Magic Casa de Cultura a Sindicatelor Oradea 5 Noiembrie 2026 ora 19:00 The Evolution of Magic este un spectacol modern de magie pentru teatru care combină iluzii, mentalism, poveste, interacțiune cu publicul și magie vizuală, creând o experiență teatrală completă. Acest spectaco
N/A
BERETTYÓÚJFALU
Nov 10ELINDULT A JEGYÉRTÉKESÍTÉS❗️🍀🚨Kisorsolunk: 💸 𝟭.𝟬𝟬𝟬.𝟬𝟬𝟬 𝗙𝘁 készpénzt 🌴 valamint egy 𝟰 𝗻𝗮𝗽𝗼𝘀, 𝟰 𝗳ő𝘀 𝗺á𝗹𝘁𝗮𝗶 á𝗹𝗼𝗺𝗻𝘆𝗮𝗿𝗮𝗹á𝘀𝘁 𝗶𝗱é𝗻 𝗮𝘂𝗴𝘂𝘀𝘇𝘁𝘂𝘀𝗿𝗮! 🇲🇹✈️ 📅 Szente Jeep Tour felajánlásával😍Június 𝟱. és 𝟭𝟬. között mindenki, aki jegyet vásárol valamelyik előadásunkra, automatikusan bekerül a nyereményjátékba! 🎫❗FO
N/A
VIII. S.O.S. fazekasság.
Oct 14Családi évfordulók és egyházi szakrális cserépedények a Kárpát-medencében Az idei találkozón olyan kerámiákkal foglalkozunk, amelyek fontos családi és közösségi eseményekhez kapcsolódnak – születéshez, keresztelőhöz, házassághoz, jubileumokhoz, valamint egyházi alkalmakhoz. Külön figyelmet kapnak
Kalap Jakab | Zamat Fesztivál 2026
Sep 20Kalap Jakab a Zamat Fesztiválon! Jegyek: ::Nappali belépőjegy: 2000 Ft - A belépő ára teljes mértékben lefogyasztható. Érvényes: 09:00-tól 17:00-ig. Jegyvásálrás: https://campusjegy.hu/tickets/17c47396-bbf1-4064-bd99-5d33b0334b34
Zorán Turné 2026 // Nyíregyháza
Sep 14Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig megszólalnak ritkábban játszott szerzemények, zenei csemegék, valamint helyet kapnak a műsorban a válogatott muzsikuso
2026 – finala CNSF – Oradea
Sep 26Noi suntem streetfishing! #StreetFishingRomania #CampionatulNationalStreetfishing #SFR #CNSF #ReelIn #SNTservices #CatchAndReleaseIsNotACrime #CatchAndRelease #NoReleaseNoGlory #FishTheCities #FishEverywhere #StreetFishing #UrbanFishing #PredatorFishing #LureFishing #Spinning
N/A
TOT – Tehnică. Oameni. Transformare.
Sep 29Perioada: 29-30 septembrie 2026 Locația: Oradea, RoMarketing Trainer: Emilia Bradea Popescu Structură – 2 zile curs + follow-up de 2 ore/ echipa Curs avansat pentru formatorii care vor să creeze experiențe, nu doar sesiuni. Formatorii cu experiență știu deja să livreze conținut. Dar cei care inspi
N/A
ROOTS O zi despre educație pentru natură | Egy nap a természetpedagógiáról
Oct 3🇭🇺 🇹🇩 🇭🇺 ROOTS a Péter bácsi kertjében 🌿 A Grund azért különleges hely, mert mi sosem csinálunk kétszer ugyanolyan eseményt – ettől izgalmas, és így nem lesz soha unalmas! Így hát a ROOTS is másképp alakul idén: összeültünk a szervezői csapattal, és átgondoltuk, hogyan tarthatjuk meg az esemény va
Collapse Tour: Hakairi, Neon Prophecies și Hatespeech în Lokal
Oct 9Subvolt prezintă COLLAPSE TOUR al trupelor Hakairi și Neon Prophecies. Turneul se va desfășura în perioada septembrie - octombrie și cuprinde șase concerte în șase orașe din România. Turneul va aduce împreună nume importante din scena de core underground, cei de la Neon Prophecies și Hakairi fiind
N/A
Mozi Premier Rácz roland könyvbemutató és Stand-up előadása
Oct 7🎬 TEGYÜK FEL, HOGY LEPERGETNÉK ELŐTTÜNK ÉLETÜNK FILMJÉT… Tegyük fel, hogy válogathatnánk a képkockák között. Tegyük fel, hogy megértettük a tanításokat. Tegyük fel, hogy ezt a filmet egyszer a legfontosabb emberek is megnézhetik. És tegyük fel, hogy a lényeg velük marad. Erről szól a MOZI. 🎬 Az O
Deeprecen Vol. 43. /pozvakowski, Kajgün, ClouDave/
Oct 9A 43. Deeprecen alkalmával nagy szeretettel látjuk újra a csodás-hangos pozvakowskit, csatlakoznak hozzájuk a jazz-metál punkjai, avagy a Kajgün, valamint a debreceni alter-rock-metal-dnb-dubstep és atmoszférikus zenei elemeket is felvonultató ClouDave. A belépés ingyenes, de mindenkit megkérünk,
N/A
FÁBIÁN TAMÁS KÖNYVBEMUTATÓ – BRAVÚROS MUTATVÁNYOK, AMIKET SENKI SE LÁTOTT
Oct 9Fábián Tamás, a Telex újságírója és műsorvezetője, akinek nagyinterjúit százezrek, nemegyszer milliók követik, most írói oldaláról is bemutatkozik a Páholy közönségének: első regénye, a Bravúros mutatványok, amiket senki se látott idén bekerült a Margó-díj tíz döntős kötete közé. Újságírás, irodalom
N/A
Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN
Oct 9musical Fordította: G. Dénes György és Reményi Gyenes István A Sólem Aléchem: Tóbiás, a tejesember című novelláskötete ihlette musical színhelyén, Anatevka falujában főhősünk, Tevje ellen mintha egyszerre több szempontból is összeesküdött volna a sors, vagy épp Jahve. Miközben ragaszkodna a zsidó
KALAPÁCS JÓZSEF EST: Kalapács-Závoti akusztik utána Kalapács József és a Maximus (Pokolgép évek)
Oct 10KALAPÁCS JÓZSEF EST: STAGE UNDERGROUND MUSIC CLUB 🌏 Helyszín: Debrecen, Domb utca 1. az udvarban 📅 Időpont: 2026. október 10. Szombat 20óra Menetrend: 19:30 Kapunyitás (érkezz időben a legjobb helyekért) 20:20 Kalapács - Závoti akusztik (Ómen, Pokolgép, Kalapács, Rockszínház) 21:30 Kalapács József
N/A
Botrány az Operában
Oct 28Botrány az Operában Bohózat két részben Szenzációs hír lebegi be Cleveland város hétköznapjait. A világhírű tenorista, Tito Merelli fellépésével készül megtisztelni a vidéki opera lelkes közönségét. A szereplők életük megváltójaként várják a nagy „il Magnificot”. Az operatársulat igazgatója Saunder
I DOLCI SIGNORI - A Legnagyobb Olasz Slágerek Koncert // Debrecen 10.29.
Oct 29🇮🇹Az Olasz világslágerek nagy éjszakája!🇮🇹 Az I Dolci Signori kétségkívül az egyik legsikeresebb Olasz popegyüttes Európában. 2002 óta fáradhatatlanul turnéznak itthon és külföldön, nagy népszerűségnek örvendve. Ennek eredményeként számtalan fesztiválon léptek már fel több ezer lelkes rajongó előtt
Lóci játszik // Klinika Egyetemi Klub // Vendég: Temesi Blanka, Árnyéknyúl
Oct 30Lóci játszik koncert Debrecenben a Klinika Egyetemi Klubban! Vendég: Temesi Blanka, Árnyéknyúl Menetrend: Hamarosan A jegyértékesítés 09.02. Szerdán 12:00-kor kezdődik! Lóci játszik a YouTubeon: https://www.youtube.com/channel/UCh8aHqbuL9BHixhkVsOiODw Lóci játszik a Spotifyon: https://open.spotif
Kökény Attila & Rakonczai Viktor - Újra látlak... // Berettyóujfalu
Oct 30A teltházas MVM Dome-ban bemutatott jubileumi „Kökény 50” koncert mérföldkő volt Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös pályáján. Az országos koncertsorozat elsöprő sikere után most egy új fejezet kezdődik. Az „Újra látlak…” turné nemcsak egy koncertsorozat, hanem egy személyes meghívás is: visszat
Candlelight: Hans Zimmer legjobb művei | Debrecen
Nov 7👉 Jegyek https://tinyurl.com/hans-zimmer-legjobb-mvei-de ⭐ A Candlelight-koncerteken megtapasztalhatod az élő, minden érzékre ható zenei élmény sosem látott varázsát Debrecen lenyűgöző helyszínein. Vásárold meg a jegyeidet most, és fedezd fel Hans Zimmer legjobb művei zenéjét a gyertyafényben úszó
Zorán Turné 2026 // Debrecen
Nov 9Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig megszólalnak ritkábban játszott szerzemények, zenei csemegék, valamint helyet kapnak a műsorban a válogatott muzsikuso
N/A
Kiss Ádám önálló estje Balmazújvárosban! Mv. Tóth Edu
Nov 12November 12-én 18 órakor Kiss Ádám önálló estje "Mit nem mondok!" címmel Balmazújvárosban, a Veres Péter Kulturális Központban! Műsorvezető: Tóth Edu 🎟Jegyek elővételben a https://dumaszinhaz.jegy.hu/ticketsearch/city/balmazujvaros oldalon kaphatók, valamint az Interticket országos jegyirodáiban (h
N/A
Ráskó Eszter önálló estje Debrecenben! Mv.: Ress Abigél
Sep 27Szeptember 27-én 18 órakor Ráskó Eszter önálló estje "Sátántanga" címmel Debrecenben, a Kölcsey Központban! Műsorvezető: Ress Abigél 🎟Elővételes belépőjegyek kaphatók: :: Kölcsey Központ - Debrecen, Hunyadi u. 1-3. :: Tourinform - Debrecen, Piac u. 20. Valamint online a https://dumaszinhaz.jegy.hu/
Goran Bregovic in Oradea | September 26 | Oradea Arena
Sep 26September 26, 2026 Goran Bregović live at Oradea Arena. Underwave brings one of the most iconic names in Balkan music to Oradea for a full-scale live show. Known for blending traditional Balkan sounds with modern orchestration, Bregović’s performances are powerful, energetic, and unmistakably uniq
N/A
DEȘTEPTAREA | FITO 2026
Sep 15𝐹𝑒𝑠𝑡𝑖𝑣𝑎𝑙𝑢𝑙 𝐼𝑛𝑡𝑒𝑟𝑛𝑎𝑡̦𝑖𝑜𝑛𝑎𝑙 𝑑𝑒 𝑇𝑒𝑎𝑡𝑟𝑢 𝑂𝑟𝑎𝑑𝑒𝑎 - 𝑒𝑑𝑖𝑡̦𝑖𝑎 𝑎 𝑋-𝑎 𝐃𝐄𝐒̦𝐓𝐄𝐏𝐓𝐀𝐑𝐄𝐀 de Doru Vatavului DEȘTEPTAREA urmărește povestea Amaliei, o adolescentă de 16 ani, elevă într-un liceu de prestigiu, prinsă între nevoia de validare, presiunea performanței și violența invizibilă a mediului online. Anunțul ca
N/A
METAMORFOZA | FITO26
Sep 20𝐹𝑒𝑠𝑡𝑖𝑣𝑎𝑙𝑢𝑙 𝐼𝑛𝑡𝑒𝑟𝑛𝑎𝑡̦𝑖𝑜𝑛𝑎𝑙 𝑑𝑒 𝑇𝑒𝑎𝑡𝑟𝑢 𝑂𝑟𝑎𝑑𝑒𝑎 - 𝑒𝑑𝑖𝑡̦𝑖𝑎 𝑎 𝑋-𝑎 𝗠𝗔𝗧𝗔𝗠𝗢𝗥𝗙𝗢𝗭𝗔 𝗱𝗲 𝗙𝗿𝗮𝗻𝘇 𝗞𝗮𝗳𝗸𝗮, 𝘁𝗿𝗮𝗱𝘂𝗰𝗲𝗿𝗲 𝗰𝗼𝗹𝗲𝗰𝘁𝗶𝘃𝗮̆ 𝗿𝗲𝗴𝗶𝗲 𝘀̦𝗶 𝗮𝗱𝗮𝗽𝘁𝗮𝗿𝗲: 𝗬𝘂𝗿𝗶 𝗞𝗼𝗿𝗱𝗼𝗻𝘀𝗸𝘆 𝘛𝘦𝘢𝘵𝘳𝘶𝘭 𝘌𝘹𝘤𝘦𝘭𝘴𝘪𝘰𝘳 𝘉𝘶𝘤𝘶𝘳𝘦𝘴̦𝘵𝘪 O producție despre fragilitate, transformare și puterea de a privi în ochi ceea ce ne înspăimântă. Un spectacol despre noi toț
N/A
A színpadon túl – Egy este Alföldi Róberttel
Sep 21Vannak esték, amelyek után még napokig a hallott gondolatokon jár az ember esze. Szeptember 21-én, hétfőn a La Sposa Caffè vendége Alföldi Róbert, Jászai Mari-díjas színész és rendező. Az est során Fodor György beszélget vele gyermekkoráról, pályájának meghatározó állomásairól, rendezéseiről, sike
Bródy János - Az első 80 év - JUTALOMJÁTÉK // Debrecen
Oct 19Bródy János idén 80 éves, de dalai mit sem vesztettek erejükből. A magyar könnyűzene egyik legnagyobb hatású alkotója gitárral a kezében, bensőséges hangulatú koncerten idézi fel több mint hat évtizedes pályafutásának emlékezetes állomásait. Az Illés és a Fonográf korszak legendás dalai, az önálló l
N/A
Operett, ahogy szeretjük - HAJDÚNÁNÁS
Oct 30A színpadon két igazi közönségkedvenc, ahol a humor, a zene és a klasszikus operett varázsa találkozik! Egy különleges este, ahol a nosztalgia, a felszabadult nevetés és az operettirodalom legszebb, felejthetetlen slágerei kelnek életre a Kossuth-, és Jászai Mari-díjas Oszvald Marika, valamint a Ho
N/A
Pál Feri új előadása Debrecenben! Életerő, életöröm - Kiút az érzelmi kifáradásból
Oct 22Pál Feri "Életerő, életöröm - Kiút az érzelmi kifáradásból" című új előadása Debrecenben, a Nyitott Akadémia szervezésében. Jegyek a készlet erejéig kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon.
N/A
🩸 STOP THE BLEED® Essentials skills Training - (manevre esențiale pentru a opri sângerarea)
Sep 19🩸 STOP THE BLEED® - Essentials skills Training 🩸 (manevre esențiale pentru a opri sângerarea) 🩸 O NOUĂ EDIȚIE a PROGRAMULUI de TRAINING (instruire) cu licență educațională, al proiectului internațional STOP THE BLEED® în România! 🩸 După succesul primei ediții, cont
N/A
Musimbe Dávid Dennis önálló estje Hajdúszoboszlón! Mv:. Ress Abigél
Sep 25Szeptember 25-én 18 órakor Musimbe Dávid Dennis önálló estje "Ezt benéztem!" címmel Hajdúszoboszlón, a Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtárban! Műsorvezető: Ress Abigél ---------- Mikor biztosra veszel dolgokat: színész leszel és Lipótvárosból irány Hollywood.Mikor azt hiszed mindent t
N/A
KOVÁCS LAJOS BONCMESTER - Gyula
Nov 3Őszintén az élet végéről Egy különleges, interaktív beszélgetős est, ahol olyan témákról beszélünk nyíltan, amelyekről a hétköznapokban sokszor inkább hallgatunk. Mi történik a halál után? Hogyan dolgozik egy boncmester? Milyen emberi sorsokkal és élethelyzetekkel találkozik az, aki nap mint nap a
N/A
Kiss Kató Előadás - Mezőberény
Nov 12Kiss Kató előadása Mezőberény Nagy örömmel értesítünk benneteket, hogy Kiss Kató ősszel Mezőberénybe érkezik egy különleges, inspiráló esttel! Az előadás során lehetőség nyílik kérdéseket írni, amelyek közül sorsolás útján kerülnek kiválasztásra azok, amelyekre Kató a rendezvényen személyesen vála
N/A
Improvizatív operett gála
Oct 25Improvizatív operett gála, avagy a rögtönzés nemes játéka Helyszín: Orlai ház (Mezőberény, Fő út 6.) Időpont: 2026. október 25. 16:00 Jegyek kaphatók az Orlai házban (Mezőberény, Fő út 6.), vagy online a www.jegy.hu oldalon
N/A
Conferința Qigong - Ce ne oferă această cunoaștere milenară?
Sep 25Ro - Hu ...................................... Continuăm seria de conferințe pe tema Qigong-ului. Deasemenea, dorim să ne prezentăm, să arătăm și altora de ce suntem entuziaști, și de ce nu, dorim să creștem această comunitate cu noi membrii. Vino să ne cunoști. În ciuda faptului că Qigong-ul are o
N/A
Mozgásban Tarhos
Sep 26hamarosan...
N/A
VI. Halloween Futás Sarkad
Oct 31Kedves Ismerősők, barátok és Futók! Idén már 6. alkalommal kerül megrendezésre a Halloween futás Sarkadon. Helyszín szempontjából a "kiserdei" futópálya lesz ismét. Időpont 2026.10.31. Szombat 15:00 Gyülekező 15:15 Közös Bemelegítés 15:30 Rajt Idén sincs nevezési díj, de felajánlásokat tombolára, il
AMD//ERŐSZAKSZERVEZET//HEAD ON COLLISION - 10.16. - DEBRECEN STAGE UNDERGROUND MUSIC CLUB
Oct 16Három zenekar, három generációnyi hardcore punk a Stage Underground Music Club színpadán! Az AMD a magyar underground egyik legendás hardcore zenekara, amely a '80-as évek óta képviseli a műfaj nyers energiáját, és teszi fel a megfelelő kellemetlen kérdéseket. Semmi nosztalgia! Érdemes megnézni, h
MUDFIELD 10 - Debrecen / Klinika Egyetemi Klub - vendég: BAD SYSTEM
Nov 710 év Mudfield – és ez még csak a bemelegítés volt! 🎂 Ősszel folytatjuk a jubileumi turnét, ahol minden korszak, minden fontos dal és minden pillanat számítani fog. Nem visszatekinteni szeretnénk, hanem amit eddig is: ünnepelni - Veletek, kedves barátaink. Tarts velünk Debrecenben a Klinika Egyetemi
N/A
GASTRO FEST MOTO
Sep 18Scriere 🏍️🔥 GASTRO FEST MOTO 2026 🔥🏍️ 🍻 Pasiune pentru motociclete, muzică live, gastronomie și distracție la maximum! Te așteptăm la Gastro Fest Moto 2026, un eveniment organizat de motocicliști pentru motocicliști, dar și pentru toți cei care iubesc atmosfera de festival, prietenia și aventura! 📍
N/A
Stafeta Firmelor, Semimaraton in 4
Sep 20𝙍𝙤𝙯𝙤𝙩𝙞 𝙎𝙥𝙚𝙙𝙞𝙩𝙞𝙤𝙣 𝙊𝙧𝙖𝙙𝙚𝙖 𝘾𝙞𝙩𝙮 𝙍𝙪𝙣𝙣𝙞𝙣𝙜 𝘿𝙖𝙮 Ediția a 14-a 𝙎̦𝙏𝘼𝙁𝙀𝙏𝘼 𝙁𝙄𝙍𝙈𝙀𝙇𝙊𝙍 - 𝙎𝙚𝙢𝙞𝙢𝙖𝙧𝙖𝙩𝙤𝙣 𝙞̂𝙣 𝟰 Evenimentul oferă oportunitatea unică de team-building activ, promovarea unui stil de viață sănătos și consolidarea spiritului de echipă în cadrul companiei dumneavoastră. Angajații companiei formează echip
N/A
Felix Trail Run
Oct 24🇷🇴𝙁𝙚𝙡𝙞𝙭 𝙏𝙧𝙖𝙞𝙡 𝙍𝙪𝙣 www.felixtrail.com Te asteptam la o noua editie Felix Trail Run in padurea din statiunea Baile Felix. Zona de Start-Sosire va fi amenajat langa pista de alergare din padure. Probele la care poti participa: 🔵 CROSS 8km 🔵 MINI 4km 🔵 CROSUL COPIILOR 1km Programul competitiei: 8:30-9:4
N/A
TVRTKO - Csernobil 40 // BERETTYÓÚJFALU
Oct 1940 éve, 1986. április 26-án hajnalban megváltozott a világ. Egy addig teljesen ismeretlen kisváros, Csernobil neve pillanatok alatt világhírű lett. Mi és miért történt pontosan? Hogyan hallgatták el a hatóságok a katasztrófát? Milyen Csernobil ma? Mi az igazság és a hazugság a térséggel kapcsolatban
N/A
Húzzad csak, kivilágos virradatig
Nov 12HÚZZAD CSAK KIVILÁGOS VIRRADATIG Operett- és kabaréest 2 részben Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb dalai, kuplé és kabaréjelenetek, a Szenes embertől a Marica grófnőig, prózák – novellák – vallomások - zene – ének – tánc – humor. A kabaréjelenetek mellett gyönyörű operett melódiákk
N/A
Petra Tischler LIVE – exkluzív gasztronómiai és kulturális est a La Sposa Caffèban
Sep 24Vannak esték, amelyek túlmutatnak egy vacsorán. A La Sposa Caffè vendége szeptember 24-én Tischler Petra, Magyarország első női mentor-séfje, akit az ország a TV2 Séfek Séfe műsorából ismerhetett meg — és akinek versenyzője megnyerte az idei évadot. Ez az este azonban nem látványfőzésről szól. Ha
N/A
Zalău: Stand-Up Comedy cu Bordea & Cortea - "Primiți cu gluma?"
Sep 17Accesul este permis doar persoanelor peste 18 ani. Ding-dong. Deschizi vizorul. Primiți cu gluma? Bordea și Cortea. Deschizi sau te faci că nu ești acasă? Sfatul nostru: Mai bine ia-ți bilet să îi vezi pe scenă, nu la ușă. Biletele pot fi prezentate atât în format fizic (print) cât și în format
N/A
VICONTELE | FITO26
Sep 17𝐹𝑒𝑠𝑡𝑖𝑣𝑎𝑙𝑢𝑙 𝐼𝑛𝑡𝑒𝑟𝑛𝑎𝑡̦𝑖𝑜𝑛𝑎𝑙 𝑑𝑒 𝑇𝑒𝑎𝑡𝑟𝑢 𝑂𝑟𝑎𝑑𝑒𝑎 - 𝑒𝑑𝑖𝑡̦𝑖𝑎 𝑎 𝑋-𝑎 𝐕𝐈𝐂𝐎𝐍𝐓𝐄𝐋𝐄 de 𝐄𝐮𝐠𝐞𝐧 𝐈𝐨𝐧𝐞𝐬𝐜𝐮 traducere: 𝐕𝐥𝐚𝐝 𝐑𝐮𝐬𝐬𝐨, 𝐕𝐥𝐚𝐝 𝐙𝐨𝐠𝐫𝐚𝐟𝐢 regie, scenografie: 𝐒𝐥𝐚𝐯𝐚 𝐒𝐚𝐦𝐛𝐫𝐢𝐬̦ Teatrul Republican „Luceafărul” Chișinău Ce rămâne din realitate atunci când scoatem logica din ecuație? VICONTELE de Eugene Ionesco este
MESIA | FITO26
Sep 18𝐹𝑒𝑠𝑡𝑖𝑣𝑎𝑙𝑢𝑙 𝐼𝑛𝑡𝑒𝑟𝑛𝑎𝑡̦𝑖𝑜𝑛𝑎𝑙 𝑑𝑒 𝑇𝑒𝑎𝑡𝑟𝑢 𝑂𝑟𝑎𝑑𝑒𝑎 - 𝑒𝑑𝑖𝑡̦𝑖𝑎 𝑎 𝑋-𝑎 𝐌𝐄𝐒𝐈𝐀 de 𝐌𝐚𝐫𝐭𝐢𝐧 𝐒𝐡𝐞𝐫𝐦𝐚𝐧 traducerea: 𝐋𝐨𝐫𝐞𝐧𝐚 𝐋𝐮𝐜𝐡𝐢𝐚𝐧, 𝐀𝐥𝐞𝐱𝐚𝐧𝐝𝐫𝐮 𝐏𝐚𝐧𝐚𝐢𝐭 𝐬̦𝐢 𝐀𝐧𝐝𝐫𝐞𝐢 𝐌𝐚̆𝐣𝐞𝐫𝐢 regia: 𝐀𝐧𝐝𝐫𝐞𝐢 𝐌𝐚̆𝐣𝐞𝐫𝐢 Teatrul Evreiesc de Stat București Martin Sherman este un dramaturg și scenarist american, cunoscut pentru cele 20 de piese de
N/A
CAPRA CU TREI IEZI | FTCA 2026
Sep 19𝘍𝘌𝘚𝘛𝘐𝘝𝘈𝘓𝘜𝘓 𝘋𝘌 𝘛𝘌𝘈𝘛𝘙𝘜 𝘗𝘌𝘕𝘛𝘙𝘜 𝘊𝘖𝘗𝘐𝘐 𝘈𝘙𝘊𝘈𝘋𝘐𝘈 𝘍𝘐𝘛𝘖 𝟤𝟢𝟤𝟨 𝐂𝐀𝐏𝐑𝐀 𝐂𝐔 𝐓𝐑𝐄𝐈 𝐈𝐄𝐙𝐈 𝐬𝐩𝐞𝐜𝐭𝐚𝐜𝐨𝐥 𝐦𝐮𝐳𝐢𝐜𝐚𝐥 +7 ani În ritmuri muzicale, cu preaplin de voie bună, dinamism, scene surprinzătoare și turnuri neașteptate, spectacolul „Capra cu trei iezi” de la Teatrul pentru Copii și Tineret „Gulliver” învăluie cunoscuta
N/A
DRACULA. DESPRE CUM AM DEVENIT MONSTRU | FTCA26
Sep 20𝘍𝘌𝘚𝘛𝘐𝘝𝘈𝘓𝘜𝘓 𝘋𝘌 𝘛𝘌𝘈𝘛𝘙𝘜 𝘗𝘌𝘕𝘛𝘙𝘜 𝘊𝘖𝘗𝘐𝘐 𝘈𝘙𝘊𝘈𝘋𝘐𝘈 𝘍𝘐𝘛𝘖 𝟤𝟢𝟤𝟨 𝐃𝐑𝐀𝐂𝐔𝐋𝐀. 𝐃𝐄𝐒𝐏𝐑𝐄 𝐂𝐔𝐌 𝐀𝐌 𝐃𝐄𝐕𝐄𝐍𝐈𝐓 𝐌𝐎𝐍𝐒𝐓𝐑𝐔 𝘴𝘱𝘦𝘤𝘵𝘢𝘤𝘰𝘭 𝘯𝘰𝘮𝘪𝘯𝘢𝘭𝘪𝘻𝘢𝘵 𝘭𝘢 𝘎𝘢𝘭𝘢 𝘗𝘳𝘦𝘮𝘪𝘪𝘭𝘰𝘳 𝘜𝘕𝘐𝘛𝘌𝘙 7+ Spectacolul este o reinterpretare captivantă și educativă cu păpuși, pornind de la diverse reprezentări ale personajului Dracula, adaptată special pentru co
N/A
🏆🚩 ȘTAFETA PRIMULUI AJUTOR – MEDICAL RESCUE SITUATION® FIRST AID CHALLENGE
Oct 24🏆🚩 ȘTAFETA PRIMULUI AJUTOR – MEDICAL RESCUE SITUATION® FIRST AID CHALLENGE 📅 24 OCTOMBRIE 2026 ❤️ PROGRAM ORAR: 11:00 - 17:15 ❤️ LOCAȚIE: Sala de evenimente / promenada de sub cupola – ERA PARK ORADEA ❤️ EVENIMENT CU PARTICIPARE GRATUITĂ! ❤️ ÎNSCRIE-TE SĂ PRINZI LOCURILE DISPONIBILE! 🔰 ÎNVAȚĂ
N/A
MÁTÉSZALKA
Nov 12ELINDULT A JEGYÉRTÉKESÍTÉS❗️🍀🚨Kisorsolunk: 💸 𝟭.𝟬𝟬𝟬.𝟬𝟬𝟬 𝗙𝘁 készpénzt 🌴 valamint egy 𝟰 𝗻𝗮𝗽𝗼𝘀, 𝟰 𝗳ő𝘀 𝗺á𝗹𝘁𝗮𝗶 á𝗹𝗼𝗺𝗻𝘆𝗮𝗿𝗮𝗹á𝘀𝘁 𝗶𝗱é𝗻 𝗮𝘂𝗴𝘂𝘀𝘇𝘁𝘂𝘀𝗿𝗮! 🇲🇹✈️ 📅 Szente Jeep Tour felajánlásával😍Június 𝟱. és 𝟭𝟬. között mindenki, aki jegyet vásárol valamelyik előadásunkra, automatikusan bekerül a nyereményjátékba! 🎫❗FO
N/A
CUM SĂ NU MAI PIERZI BANI ÎN MARKETING - INTENSIV - ORADEA
Sep 18Există un moment în business când îți dai seama că problema nu mai este lipsa de informație. Ai postat. Ai investit. Ai testat. Și totuși lucrurile nu se leagă într-un sistem care să funcționeze luna asta și luna viitoare. Aici începe Intensivul de Marketing MabIT. 2 zile în care lucrăm direct pe b
N/A
Oradea City Running Day 2026
Sep 20🏃 𝙕𝙞𝙪𝙖 𝘼𝙡𝙚𝙧𝙜𝙖𝙧𝙞𝙞 🏃 20 Septembrie 2026 𝙍𝙤𝙯𝙤𝙩𝙞 𝙎𝙥𝙚𝙙𝙞𝙩𝙞𝙤𝙣 𝙊𝙧𝙖𝙙𝙚𝙖 𝘾𝙞𝙩𝙮 𝙍𝙪𝙣𝙣𝙞𝙣𝙜 𝘿𝙖𝙮 🏃 Semimaraton 𝙊𝙁𝙧𝙚𝙨𝙝 21 km 🏃 10,5km 𝙂𝙖𝙧𝙢𝙞𝙣 🏃 Cursa populara de 5km 🏃 Stafeta semimaraton in 4 𝙄𝙨𝙤𝙥𝙡𝙪𝙨 𝙍𝙤𝙢𝙖𝙣𝙞𝙖 🏃 Crosul Copiilor 𝘼𝙡𝙖𝙩𝙪𝙧𝙖-𝙩𝙚 𝙣𝙤𝙪𝙖 𝙨̦𝙞 𝙨𝙞𝙢𝙩𝙚 𝙥𝙪𝙩𝙚𝙧𝙚𝙖 𝙛𝙞𝙚𝙘𝙖𝙧𝙪𝙞 𝙥𝙖𝙨 𝙞̂𝙣 𝙕𝙞𝙪𝙖 𝘼𝙡𝙚𝙧𝙜𝙖𝙧𝙞𝙞. 𝙍𝙀𝙂𝙄𝙎𝙏𝙍𝘼𝙏𝙄𝙊𝙉 𝙄𝙎 𝙊𝙋𝙀𝙉 𝙛𝙤𝙧
N/A
LUCRURI PE CARE LE ȘTIU CA FIIND ADEVĂRATE | FITO 2026
Sep 19𝐹𝑒𝑠𝑡𝑖𝑣𝑎𝑙𝑢𝑙 𝐼𝑛𝑡𝑒𝑟𝑛𝑎𝑡̦𝑖𝑜𝑛𝑎𝑙 𝑑𝑒 𝑇𝑒𝑎𝑡𝑟𝑢 𝑂𝑟𝑎𝑑𝑒𝑎 - 𝑒𝑑𝑖𝑡̦𝑖𝑎 𝑎 𝑋-𝑎 𝐋𝐔𝐂𝐑𝐔𝐑𝐈 𝐏𝐄 𝐂𝐀𝐑𝐄 𝐋𝐄 𝐒̦𝐓𝐈𝐔 𝐂𝐀 𝐅𝐈𝐈𝐍𝐃 𝐀𝐃𝐄𝐕𝐀̆𝐑𝐀𝐓𝐄 de Andrew Bovell traducere: 𝐕𝐥𝐚𝐝 𝐁𝐚̆𝐥𝐚𝐧 Rosie, mezina familiei Price, aflată într-o călătorie prin Europa în anul ei sabatic, se vede nevoită să se întoarcă acasă, pentru a-și regăsi echilibrul